Thermowood-kőris-FLOW-teraszburkolat-D4-profil.jpg

“A mi új Thermory (thermowood) fenyő teraszburkolatunk fantasztikus! Nem tudjuk abbahagyni a csodálatát”, mondja a ház tulajdonosa Katrin és Heiki, miután úgy döntöttek, hogy lecserélik a régi, elhasznált teraszukat az új hőkezelt teraszburkolatra.

Azt is mondhatnánk, hogy a terasz tulajdonképpen a lakókörnyezetük kiterjesztéseként funkcionál és ezt követően a család úgy döntött, hogy Thermory (thermowood) fenyőt fognak felrakni falburkolatként is.  A Thermory-t a környezetbarát, vegyszermentes technológia valamint a hosszan tartó csodaszép dizájn miatt választották. “A Thermory fenyő a második tartóssági osztályba tartozik, ami azt jelenti, hogy várhatóan kb 20 évig fog eltartani, ami kétszer olyan hosszú idő, mint ameddig a korábbi teraszburkolatunk eltartható volt.” Először a Thermory (thermowood) kőris teraszburkolat felé hajlott a választásuk, amely első tartóssági osztályba tartozik és az élettartama 25 év, de aztán végül is a Thermory fenyő mellett döntöttek, mert a fenyő deszka jobban mutat együtt a néhány tucat fenyőfával a ház körül.

“A kedvenc pillanataink azok amelyeket a családunkkal és barátainkkal töltünk a teraszon. Élvezzük a közös étkezéseket  vagy csak a napon való sütkérezést. A nap főként reggel süt a teraszra és ilyenkor a hétköznapokon is itt reggelizünk. Szintén nagyszerű hely a reggeli jóga gyakorlatok elvégzésére is”, mondta a háztulajdonos aki a fiával, a lányával és a család kutyájával Troy-jal osztozik a teraszon.

Új hét, új terasz

A teraszburkolatot a terrassihooldus.ee szakértő csapata telepítette. A tulajdonosok nagyra értékelték az ők magas minőségű munkájukat és segítő tippjeiket. Elsőként el kellett távolítaniuk a régi teraszburkolatot, mert a teraszburkolat lesüllyedt egészen a szerkezetig. A kivitelezők megváltoztatták a teraszburkolat lerakási irányát annak érdekében hogy megnyújtsák a teret.

A terrassihooldus.ee csapata mindössze két nap alatt rakták le az új burkolatot annak ellenére hogy az ő képviselőjük Aigar Kester azt mondta, hogy első alkalommal használta a Thermory PaC Strip rendszert. “Ez a rendszer gyors, könnyű használni és hatékony. Teljes bizonyossággal fogom ajánlani ezt a rendszert az igényes vevőknek”, mondta Kester, dicsérve a telepítési folyamatot.

Az első sor rögzítésekor egy kötelet használtak annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy deszkák egy szintben vannak. Ezt követően a klipsz szalagot könnyű felszerelni, bár Aigar Kester azt ajánlja, hogy a klipsz szalagokat helyezzük el a szerkezeten és használjuk a kötelet, hogy be tudjuk állítani a 3. sort. Ezután rögzíthető a másik két szalag. Így biztosak lehetünk benne, hogy egyforma lesz a távolság a deszkák között.

“Az új és a jól karbantartott teraszburkolat mindig nagy öröm számunkra és a vevőink számára is. Nagyon szeretünk fával dolgozni, szeretjük a friss levegőt, a csodaszép kerteket, jó embereket és a napsütésed időjárást” – így mesél a munkájának örömeiről. És ha minden a tervek szerint halad, akkor a következő Thermory teraszburkolatát már jövő héten fogja felszerelni.

Thermory PaC System teraszburkolat

Thermory PaC System® teraszburkolat rendszer hibátlan és tartós teraszburkolatot garantál minimális lerakási idő mellett. A PaC System® rendszer a lehető legszebb terasz felületet biztosít látható csavarozás nélkül a lehető legegyszerűbb módon – a teraszburkolatok rögzítése a szerkezethez egy egyszerű klikkeléssel történik. A klipsz szalag kompatibilis a következő Thermory kőris és fenyő profilokhoz: D45J.

Jegyezd meg! A világos színű és északi Thermory (thermowood) Fenyő teraszburkolat mellett ajánljuk az egzotikusabb csokoládé barna színű Thermory (thermowood) kőris teraszburkolatot. A Thermory termékek magas tartóssága a hőkezelési eljárás eredménye amely során nem használnak kémiai anyagokat, csak hő és gőz kombinációját, ezért a mi hőkezelt fáink nem tartalmaznak vegyszereket vagy műanyagot!

Thermory PaCS System fenyő teraszburkolat D45J 26 x 118 (PaC Strips szalag segítségével lerakva)

A teraszburkolatot építette, beszerelte: Terrassihooldus
Fotók: Reval Foto

More in this category: fd9ea48be528e127199c27e362132258 » fd9ea48be528e127199c27e362132258 » fd9ea48be528e127199c27e362132258 » Dom s terasou v Holandsku » Privátny dom v súostroví-Moonsund, Hanna Karits architekt » Predstavujeme Thermory Dune – dotyk divokej prírody » Ocenenia za dizajn Thermory: víťazné projekty » 5 Építészeti trend 2023-ra » 7 lakberendezési trend amire érdemes 2023-ban odafigyelni » Ingyenes Házhozszállítás! » A hőkezelt fa tisztítása » A shou sugi ban modern változata » A szibériai vörösfenyő alternatívája – a hőkezelt fenyő » A biofil (vissza a természethez) tervezés megvalósítása köztereken » Ignite fa falburkolatok – a Thermory család lázadói » Beszerzés: nem minden fa felel meg a követelményeknek » Mennyire fenntartható anyag a fa? » Engedje szabadjára kreativitását, használja ki a Thermory keverhető és illeszthető profilok játékosságát » Hőkezelt vörös tölgy – exkluzív keményfa eredendő szépséggel és kifinomultsággal » A fa tapintási tulajdonságai » HÁZTÚRA: modern vidéki ház Hollandiában » A fa, mint építőanyag közelebbről » Ismerjen meg négyet a kedvenc hőkezelt faanyagunkból » A fa pozitív hatása az egészségre és jólétre » 19 kreatív kültéri lehetőség és fa teraszburkolat ötlet » Telepítési rendszerek a Thermory teraszburkolatokhoz » Inspiráló kültéri fa falburkolat ötletek » Miért olyan népszerű a fa a modern belsőépítészetben? » Teraszburkolat mintázat lehetőségek » A megfelelő fa falburkolat kiválasztása » Ünnepelje stílusosan a tavaszt egy jól karbantartott teraszon » Miért részesítse előnyben a festett hőkezelt faanyagot a hagyományos festett faburkolattal szemben? » Hogy teljesít a hőkezelt fa különböző éghajlati viszonyok között? » Fa az építészeti trendekben » Kis házak a fenntartható élethez » Otthonfelújítási támogatás » Raktárkészlet Kisöprés Akció » Szezonnyitó Thermowood Fa teraszburkolat Akció » Hőkezelt fa ötletes felhasználása a belsőépítészetnél » Készítsen saját kezűleg padot Thermowood (hőkezelt) fa falburkolatból » Készítsen virágládát Thermowood (hőkezelt) fa teraszburkolatból » Húsvéti Ünnepi Nyitva Tartásunk » FONTOS INFORMÁCIÓ! » Ünnepi Nyitvatartásunk 2019-ben » Thermowood Kőris teraszburkolat 2 év elteltével » Nagy ŐSZI Raktárkisöprő AKCIÓ » A tartós fa teraszburkolat titka » Kiállítottunk a 2019-es Construmán » Találkozzunk a CONSTRUMÁN 2019-ben! » Új helyre költöztünk! »
Previous Post Nový produkt: Thermory jaseň šindlový profil
Next Post Új helyre költöztünk!

Pridaj komentár

Stránka používa cookies, aby sme dosiahli najväčšiu zábavu! S používaním našu web stránku, súhlasíte s používaním cookies! Ďalšie informácie >>

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás